Hormon hatású szennyezőanyagok német ásványvizekben
Egy március elején, az Environmental Science and Pollution Research című folyóiratban Martin Wagner és Jörg Oehlmann, német kutatók tollából megjelent tanulmány szerint a Németországban vizsgálatba vont ásványvizek mintegy 60%-ában mutattak ki német kutatók kis mennyiségben az emberi hormonokhoz hasonló anyagokat, melyek igen komoly veszélyt jelenthetnek az egészségre. Az emberi testzsírban lerakódó, jelen vizsgálatban is megtalált anyagok, az úgynevezett xenoösztrogének hatásaira már évtizedekkel ezelőtt felfigyeltek. A tudomány mai állása szerint 51 különböző ilyen, az ösztrogénhez hasonló hatású anyagot tartanak számon.
Az első xenoösztrogént, a dietilsztilbesztrolt (DES) 1938-ban fedezte fel egy angol kutatópáros, majd gyors szabadalmaztatást követően a korszülés megelőzésére használt csodaszerként adták a terhes anyáknak. Csak évekkel később derültek ki negatív hatásai: használata különböző rákos megbetegedésekhez, a méh deformálódásához, meddőséghez vezetett, a megszületett gyermekeknél gátolták a másodlagos nemi jellegek kifejlődését. 1980 óta nem használják, de amíg hatásait fel nem ismerték anyák tízezrei szenvedtek károsodást a DES használatának következtében. Még nagyobb problémát okozott a talán leghíresebb xenoösztrogén, a diklór-difenil-triklór-etán, ismertebb nevén a DDT, vagy a napjainkban még gyakrabban emlegetett PCB és dioxin. Ezeknek a hatásai mindenki számára ismertek: daganatos megbetegedések, nemi jellegek torzulása, az endokrin rendszer megbetegedései, a spermaszám csökkenés, termőképtelenség, nemzőképtelenség.
Annak ellenére, hogy ezen anyagok használata már tiltott, számos xenoösztrogénnel találkozunk nap mint nap. Ilyenek: az atrazin, gyomirtók hatóanyaga, 4-metilbenzilidén-kámfor (4-MBC) naptejekben fordul elő, a butil-hidroxi-anizol (BHA) ami az E320 nevű, élelmiszeriparban széles körben használt antioxidáns. Szintén használják az élelmiszeriparban a vörös színt adó E127 számú eritrozint. A kozmetikai iparban általánosan elterjedtek a különböző rákkeltő parabenek, a hidroxi-benzoesav észterek, melyek pont ösztrogén-hatásuk miatt jelentenek a kozmetikumok számára védelmet a mikroorganizmusok okozta romlási folyamatok ellen. És még sorolhatnánk…
Na de térjünk vissza az ásványvizekhez.
A vizsgálatokhoz 20, különböző árfekvésű ásványvíz márka, különböző csomagolóanyagú (üveges, PET palackos, Tetra-Pakos) termékeit vásárolták meg ismert üzletláncokban. A kísérletekben minden termékből három különböző gyártásból származó üveget vizsgáltak, háromszori ismétlésben. A kimutatáshoz speciális élesztősejteket és élettani kísérletekben csigákat használtak, melyek alkalmasak arra, hogy segítségükkel az ösztrogénhez hasonló anyagok jelenlétét kimutassák.
A statisztikai elemzést követően a 20 termékből 12 esetében mutattak az élesztősejtek ösztrogén aktivitást.
|
Márka kódja |
Csomagoló |
Anyag típusa |
Térfogat (liter) |
Ösztrogén aktivitás, EEQ (ng/liter) |
||
|
Mennyiség |
SEM |
Mintaszám |
||||
| A-G | Üveg | Újrahasznosítható | 1 | 27.5 | 2.04 | 67 |
| A-P | PET | Nem újrahasznosítható | 1.5 | 29.4 | 2.31 | 71 |
| B-G | Üveg | Újrahasznosítható | 0.7 | mha | - | 66 |
| B-PC | PET | Nem újrahasznosítható | 0.5 | 4.38 | 1.55 | 69 |
| B-PM | PET | Újrahasznosítható | 1 | mha | - | 70 |
| B-PN | PET | Nem újrahasznosítható | 1.5 | 3.23 | 0.82 | 70 |
| C-G | Üveg | Újrahasznosítható | 1 | 73.0 | 4.99 | 67 |
| C-P | PET | Nem újrahasznosítható | 1.5 | 75.2 | 5.95 | 67 |
| D-G | Üveg | Újrahasznosítható | 0.7 | 2.64 | 0.65 | 69 |
| D-P | PET | Újrahasznosítható | 1 | 2.65 | 0.64 | 69 |
| E-P | PET | Nem újrahasznosítható | 1.5 | 26.1 | 2.12 | 68 |
| F-P | PET | Újrahasznosítható | 1.5 | 18.0 | 1.57 | 68 |
| G-P | PET | Nem újrahasznosítható | 0.5 | 41.6 | 2.73 | 68 |
| H-G | Üveg | Újrahasznosítható | 0.7 | mha | - | 71 |
| I-G | Üveg | Újrahasznosítható | 0.75 | mha | - | 69 |
| K-G | Üveg | Újrahasznosítható | 0.7 | mha | - | 69 |
| L-G | Üveg | Újrahasznosítható | 0.75 | mha | - | 66 |
| M-G | Üveg | Újrahasznosítható | 0.7 | mha | - | 66 |
| N-T | Tetra Pak | Nem újrahasznosítható | 1 | 43.9 | 3.22 | 68 |
mha = méréshatár alatt
SEM = „standard error of mean” = az átlag szórása
EEQ = „estradiol equivalent concentrations” = öszrogén egyenérték koncentrációja
A táblázat eredményei alapján jól látható, hogy a legmagasabb értékű, 75,2 ng/l és 73,0 ng/l ösztrogén aktivitást a C-G, C-P jelű ásványvizek, illetve a G-P: 41,6 ng/l és az N-T: 43,9 ng/l ásványvíz minták esetében mérték. Érdekes, hogy mindhárom csomagolási forma esetében van kimutatható mennyiségű xenoösztrogén. Így a kutatók feltételezik, hogy három különböző forrása lehet a szennyezésnek: a talajvizek önmagukban tartalmazhatnak ösztrogénhatású anyagokat, bár ezek jelenlétére még nincs bizonyíték. Másodsorban a talajvizekbe mosódhattak a vízgyűjtő területeken különböző szintetikus xenoösztrogének. Harmadrészt pedig a gyártáshoz használt palackokból oldódnak ki. A mért eredmények alapján egyértelműen látszik, hogy a műanyagok csomagolóanyagok felhasználása esetében, a PET és Tetra-Pak palackoknál a szennyeződés sokkal gyakoribb, mint az üveges termékek esetében.
