Új fejlesztés: szójából készült csirkehús
Miközben egyre többször halljuk, hogy a nagyrészt már genetikailag módosított szójafajták léteznek és a szója fitoösztrogénjei számos hormonális problémát okozhatnak a fogyasztóknál, a Missouri Egyetem kutatói új termékkel rukkoltak elő. Elkészítették az első csirkehús utánzatot, a szójafehérjéből extrudált csirkemellet.
A speciális feldolgozásnak köszönhetően a szójalisztből előállított csirkemell ízében, állagában és kinézetében is felveheti a versenyt a valódi csirkehússal.
Eddig is léteztek csirkehúsízű és -színű szójatermékek, most a hús szerkezetének utánzása volt a cél. A Missouri Egyetem kutatóinak ezt rostok kialakításával sikerült elérniük.
A folyamat lényege, hogy a szójalisztből fehérjéket vonnak ki, majd forrás közben átpréselik az őrleményt egy két fúróval ellátott hengeren, miközben vizet adnak hozzá. Így a szójatermékekhez képest magas, hetvenöt százalékos víztartalmat érnek el, amely hozzájárul a csirkehússzerű állaghoz.
A találmány előnye a kutatók szerint az, hogy egészséges. A szója fontos alkotóelemeket tartalmaz, amelyek csökkentik a koleszterinszintet, erősítik a csontokat, megelőzhetik a prosztata- vagy a mellrák kialakulását. Ezen kívül esszenciális zsírsavakban is gazdag.
Alexa Meyer, a Bécsi Egyetem táplálkozáskutatója valamivel kritikusabban ítéli meg a terméket. Szerinte a feldolgozás során értékes fitoösztrogének és vitaminok vesznek el, így kérdéses, valójában menyire egészséges a szójahús. Az ízhez nélkülözhetetlen aromákat azonban ártalmatlannak minősíti – számolt be a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.
A vegetáriánusok számára azonban kifejezetten hasznos lehet a termék, üde színfoltot képezve a húspótlékok között. Ökológiai szempontból pedig előállítása kevesebb energiát igényel, mint a csirkehúsé, ezen kívül nyomokban sem tartalmaz állatgyógyszereket.


Hozzászólások