Magyarország a génmódosított burgonya ellen
A magyar kormány szerdán úgy döntött, megtámadja az Európai Bíróságon az Európai Bizottság március eleji döntését a génmódosított Amflora burgonya termesztésének és felhasználásának engedélyezéséről. A Greenpeace üdvözli és nagyon fontos politikai jelzésnek tartja a lépést. A zöldek remélik, hogy “a Barroso-Bizottság megérti: nem kényszerítheti rá akaratuk ellenére a génmódosított haszonnövényeket a tagországok fogyasztóira és gazdálkodóira”, olvasható a Greenpeace közleményében.
A környezetvédelmi szervezet többek között azt tartja aggályosnak, hogy az Amflora burgonya a táplálékláncba kerülve növelheti az emberi szervezet egyes antibiotikumokkal szembeni ellenálló képességét, s ezáltal csökkentheti fontos gyógyszerek hatékonyságát. Mint emlékeztetnek, emiatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMEA) is óvta a bizottságot az engedélyezéstől.
A Greenpeace nemzetközi információi szerint Ausztria és Luxemburg rövidesen csatlakozhat Magyarországhoz a felperesek oldalán. A magyar kormány már április elején bejelentette szándékát, miszerint be kívánja tiltani a német BASF által kifejlesztett burgonya termesztését az ország területén.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán tanácskozott a miniszterelnökkel arról, hogy a kormány a luxemburgi bíróságon megtámadja a génmódosított burgonya termesztéséről és felhasználásáról szóló uniós döntést. Sólyom úgy vélte, a hosszú eljárás ellenére “van remény, hogy nyerünk”. Az Európai Bizottság idén márciusban 1998 óta először engedélyezte génmódosított növény vetését az unióban.
Az „Amflora” GM burgonyát ipari felhasználás céljára fejlesztették ki. A döntően amilopektinből álló keményítőt tartalmazó (amiláz hiányzik) termék a papír-, fonal- és ragasztógyártásban szolgál alapanyagul. Az Amflora-keményítő alkalmazásával nyersanyag-, energia-, víz- és vegyszerfelhasználás, ezáltal pedig költség takarítható meg. A Bizottság 2010. március 2-án hozta nyilvánosságra e burgonyatípus termesztési célú, a melléktermék takarmányozási célú felhasználására, valamint a burgonyatermék forgalmazására vonatkozó pozitív, engedélyező döntését.
Az Amflora engedélyezési folyamata 1998-ban kezdődött. Ennek során több probléma is felmerült. Magyarország, a tagállamok többségéhez hasonlóan aggályát fejezte ki, hogy az ellenőrzés és nyomonkövetés rendszere az ipari felhasználás során nem tudja garantálni a teljes elkülönítést, így a GM burgonya esetlegesen az élelmiszerláncba bekerülhet. A GM burgonya antibiotikum ellenálló-képességet hordozó jelzőgént tartalmaz, így a takarmány és az élelmiszer célú felhasználás ellentétes a 2001/18/EK irányelv törekvésével. Hivatkozott irányelv kimondja, hogy az antibiotikum ellenálló-képességet hordozó jelzőgént tartalmazó géntechnológiával módosított szervezeteket 2008. december 31-ig ki kell vonni a forgalomból. Ezen irányelvi rendelkezés alkalmazását az EFSA (Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal) felülvizsgálta és a jelenlegi álláspontja szerint az Amflora burgonyában található antibiotikum ellenálló-képességet hordozó jelzőgén felhasználása nem hordoz kockázatot.

Magyarország a génmódosított burgonya ellen | ÉLÉSTÁR.HU…
A magyar kormány szerdán úgy döntött, megtámadja az Európai Bíróságon az Európai Bizottság március eleji döntését a [...]…
Igen megint aratnak a globalisták.
Nem kényszeríthetik ránk,így is beteg a lakosság,de a jóléti országoknak se kívánom.Persze az EUBA ülnek a haszon élvezők.
Hozzászólások
MEGRENDELHEŐ A HELYI TERMÉK MAGAZIN!
WWW.HELYITERMEKMAGAZIN.HU
REKLÁM
Feliratkozás hírlevelünkre
Tudtad, hogy…
2004-ig a rágógumi tiltott dolognak számított Szingapúrban.
Szavazás
Testtömeg index kalkulátor
Bejelentkezés, regisztráció