Cikkek rendezvények témában
Az Évkerék Ökotanyán – a biogazdálkodás szépségeit népszerűsítendő – januártól márciusig előadássorozat veszi kezdetét, ami az érdeklődőket bevezeti a vegyszermentes gazdálkodás szépségeibe, előnyeibe. Az előadásokat a hazai “bioszakma” jeles képviselői tartják, így részletes képet kaphatunk …
Két új húsüzemet avatott fel Kardeván Endre, az egyiket Kaposváron, a másikat Bólyban. A bővítéstől a munkahelyek számának növekedését, és a hazai termékek versenyképességének javulását várják a helyiek.
A helyiek ősi receptúrája alapján elkészülő csipkelekvár főzés bemutatása mellett hagyományőrző programokkal, táncházzal, kézműves termékek vásárával, a bogyós hústerméséből készülő finomságokkal és nagy szeretettel várják az érdeklődőket Szarvaskőre október 22-én, szombaton a Csipkebogyó fesztivál rendezvényére.
Zircen, a ciszterci apátság egykori udvarházában az Akli Majorban minden hónap utolsó szombatján szeretettel várnak a bolhapiacon mindenkit, kicsiket és nagyokat, eladóként és vevőként egyaránt olyan tárgyakkal, ami még szép, jó és használható, csak éppen …
A helyi élelmiszerekre, kézművestermékekre hívják fel a figyelmet szombaton Székesfehérváron a Tudatos vásárló fesztiválon. Silye Zoltán, a programsorozat helyi szervezőjének, a Fúzió Egyesület elnökének tájékoztatása szerint a Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Fúzió Egyesület által …
35 hagyományos magyar termékkel gazdagodott a Hagyományok – Ízek – Régiók gyűjteménye, így összesen 83-ra bővül a védjegyet viselő termékek száma. A jellegzetesen magyar, illetve speciális regionális élelmiszeripari termékek, mint a borjúkötél, csörögefánk, szikvíz, pálinkák, …
Az Európa Tanács védnökségével már negyvennyolc országban rendezik meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő örökségi napokat. A program célja az, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsuk országunk szellemi örökségére, az épületek értékeire, azokéra is, amelyek máskor …
2011-ben második alkalommal kerül megrendezésre a Tó-vidék Fesztivál. 2010-ben Sarud Község Önkormányzata Európai Uniós pályázati forrásból, hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az eseményt, az idei fesztivál főszervezője a Wesselényi Miklós Szabadidős Egyesület. 2011. augusztus 5 és …
A Bolyhos Pálinkafőzde május 21-én immár hatodik alkalommal rendezi meg az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált és a Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítását és Vásárát. A helyszín ezúttal is az újszilvási Vásártér. Idén fellép az Edda, Bolyhosék ezúttal …
Új helyszínen nyitja meg kapuit a tavaszi Pálinkafesztivál. Május 5-8. között a Városháza Park helyett a Budai Várban várja a látogatókat a legnagyobb fővárosi gasztronómiai rendezvény.
A Kézműves Magyar Ízek Vásárán három nap alatt több mint 15 000 látogató kóstolta végig Magyarország ízeit, és közel 100 millió Forint értékben vásárolt a kézműves magyar gasztronómia remekeiből. Ezzel teljesült a vásár …
Aligha kerül be a méhészek aranykönyvébe az idei esztendő. Az elmúlt ötven évben még sosem volt ilyen gyenge az akácmézhozam; tavasszal akár jelentősen is emelkedhet az ínyencség ára.
Szeretettel várunk mindenkit Mikóházán, az első Hegyközi Helyi Termék Fesztiválra, aki szívesen kóstol helyi ízeket és részt venne egy falusi mulatságban. Időpont: Mikóháza; 2010. szeptember 18. szombat (esőnap: szeptember 25.)
Sarud Község Önkormányzata Európai Uniós pályázati forrásból 2010. augusztus 13 és 15 között a sarudi strandon, a Tiszta-tónál hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Tó-vidék Fesztivált. A rendezvény célja felhívni a lakosság és a Tisza-tó turisztikai …
