A banán, ez a trópusi gyümölcs, sokak számára az egzotikus nyaralások és a távoli tájak ízét jelenti. Amikor a banánfáról beszélünk, a legtöbben egy hatalmas, fás szárú növényt képzelnek el, amely magasra nyúlik az ég felé, vastag törzzsel és óriási levelekkel. Azonban a valóság ennél sokkal érdekesebb és meglepőbb: a banánfa valójában nem is fa, hanem egy óriási lágyszárú növény, a világ legnagyobb fásnak tűnő lágyszárúja. Ez a botanikai különlegesség, amely a Musaceae családba tartozik, nem csupán a trópusokon, hanem bizonyos körülmények között akár hazánkban is nevelhető, bár ehető gyümölcsök elérése itthon már komolyabb kihívást jelent. Cikkünkben részletesen bemutatjuk ezt a lenyűgöző növényt, annak különleges morfológiáját, virágzását, és persze a hazai termesztés fortélyait, lehetőségeit és korlátait.
A banánfát övező tévhitek eloszlatása kulcsfontosságú annak megértéséhez, hogy miért is olyan egyedi ez a növény. A „fa” elnevezés a növény méretéből és megjelenéséből adódik, mivel vastag, erős szára megtévesztően emlékeztet egy fára. Azonban ez a „törzs” valójában nem más, mint a pszeudoszár, vagyis ál-szár, amelyet szorosan egymásra tekeredett levélnyéltövek alkotnak. Ez a struktúra biztosítja a növény stabilitását és a tápanyagszállítást a hatalmas levelek és a fejlődő termés felé. Egy tipikus banánnövény élete egyetlen termésciklussal zárul, melynek végén az anyanövény elpusztul, de előtte sarjakat hoz, biztosítva ezzel a faj fennmaradását. Ez a ciklikus növekedés és pusztulás is egyedülállóvá teszi a banánt a növényvilágban.
A banánfa botanikai besorolása és eredete
A banán, botanikai nevén Musa, az egyszikűek osztályába, a gyömbérvirágúak rendjébe és a banánfafélék (Musaceae) családjába tartozik. Ezen belül számos faj és hibrid létezik, amelyek a vadon élő ősöktől a ma ismert, emberi fogyasztásra nemesített fajtákig terjednek. A két legfontosabb vadon élő faj, amelyek a ma termesztett banánok ősei, a Musa acuminata és a Musa balbisiana. Ezek kereszteződéséből és szelekciójából jöttek létre a ma világszerte elterjedt desszert banánok (például a ‘Cavendish’ fajta) és a főző banánok, más néven plantainok.
A banán eredeti hazája Délkelet-Ázsia és a Csendes-óceáni szigetek trópusi és szubtrópusi régiói. Innen terjedt el az évezredek során Afrikába, majd a spanyol és portugál hódítók révén Amerikába. Az első írásos emlékek a banánról már az ókori Indiából és Kínából származnak, ahol a növényt nemcsak gyümölcséért, hanem rostjáért és leveleiért is nagyra becsülték. A banán tehát nem csupán egy gyümölcs, hanem egy olyan növény, amely évezredek óta szerves része az emberi kultúrának és gazdaságnak, különösen a trópusi övezetekben élő népek számára.
A banán az egyik legrégebben termesztett kultúrnövény, melynek története évezredekre nyúlik vissza, bizonyítva alkalmazkodóképességét és az emberrel való szoros kapcsolatát.
Érdekes tény, hogy a vadon élő banánfajok termései gyakran nagy, kemény magvakat tartalmaznak, amelyek élvezhetetlenné teszik őket az ember számára. A nemesítés során azonban sikerült olyan magtalan vagy csökkentett magtartalmú fajtákat létrehozni, amelyek a mai fogyasztói igényeknek is megfelelnek. Ez a genetikai munka és a szelekció tette lehetővé a banán globális terjedését és népszerűségét.
A banánfa morfológiai különlegességei
Ahogy már említettük, a banánfa legmeglepőbb tulajdonsága, hogy valójában egy óriási lágyszárú növény. Ezt a tényt érdemes alaposan körüljárni, mert ez az alapja a növény egyedi életciklusának és gondozási igényeinek. A növény „törzse” nem fásodik el, hanem a szorosan egymáshoz simuló, spirálisan elhelyezkedő levélnyéltövekből áll össze, alkotva a már említett pszeudoszárat. Ez a struktúra rugalmas és erős, képes megtartani a hatalmas leveleket és a súlyos gyümölcsfürtöket.
A pszeudoszár felépítése és funkciója
A pszeudoszár, vagy áltörzs, a banánfa legjellegzetesebb része. Kívülről kemény, rostos réteg borítja, amely védi a belső, lédús részeket. Belülről a levélnyéltövek koncentrikusan, rétegről rétegre épülnek fel, és ahogy a növény növekszik, újabb levelek fejlődnek ki a pszeudoszár közepéből, felfelé tolva a régebbi, külső leveleket. Ez a folyamatos növekedés biztosítja a növény vertikális terjeszkedését. A pszeudoszárban futnak a tápanyag- és vízellátásért felelős szállítónyalábok, amelyek a gyökerektől a levelekig és a termésig juttatják el a szükséges anyagokat.
A levelek – hatalmas és funkcionális
A banánlevelek hatalmas méretűek, akár 2-3 méter hosszúak és fél méter szélesek is lehetnek. Ezek a levelek kulcsfontosságúak a növény fotoszintézisében, mivel nagy felületük révén hatékonyan gyűjtik a napfényt. A levelek élettartama viszonylag rövid, folyamatosan új levelek fejlődnek, míg a régiek elhalnak és elszáradnak. Ez a folyamatos levélváltás energiát igényel a növénytől, de egyben biztosítja a friss, egészséges fotoszintetikus felületet. A levelek jellegzetes, hosszúkás alakja és gyakori szakadozottsága a szélnek való ellenállásban is segít, csökkentve a károsodás kockázatát erős viharok idején.
A gyökérzet – sekély, de kiterjedt
A banánfa gyökérrendszere jellemzően sekély, de kiterjedt. A gyökerek vízszintesen terjednek a talaj felső rétegeiben, és viszonylag gyorsan képesek felvenni a nedvességet és a tápanyagokat. Ez a sekély gyökérzet magyarázza a banánfa magas vízigényét, mivel nem képes mélyebbről vizet felvenni a száraz időszakokban. A gyökérrendszerből fejlődnek ki a sarjak is, amelyek az anyanövény pusztulása után biztosítják a növény továbbélését és szaporodását. A sarjak megjelenése kulcsfontosságú a termesztés szempontjából, hiszen ezekből nevelhetők az új növények.
A banán virágzása és a termés fejlődése
A banánfa virágzása egy látványos és összetett folyamat, amely a növény életének csúcspontját jelenti. Amikor a növény elérte a megfelelő fejlettségi szintet – ami fajtától és körülményektől függően 9-24 hónap is lehet –, a pszeudoszár közepéből egy vastag virágtengely tör elő, amelyen a hatalmas virágzat, az úgynevezett banánfürt (vagy virágzat) fejlődik. Ez a virágzat lefelé hajlik, súlyánál fogva meghajlítva a pszeudoszárat.
A virágzat felépítése
A banán virágzata egy összetett struktúra, amely több szinten helyezkedik el. A virágtengely végén található a jellegzetes, lila színű, harang alakú bractea (murvalevél), amely alatt sorakoznak a virágok. A virágzat felső részén helyezkednek el a női virágok, amelyekből a termések fejlődnek. Ezek a virágok csoportokba, úgynevezett „kezekbe” rendeződnek, és minden „kéz” egy sor banánt tartalmaz. A női virágok alatt, lejjebb, a hermafrodita (kétivarú) virágok találhatók, amelyek gyakran sterilek. A virágzat legalsó részén helyezkednek el a hím virágok, amelyek szintén csoportokban állnak, és beporzást végeznek, de nem termékenyülnek meg.
A virágzat fejlődése során a murvalevelek fokozatosan felemelkednek, felfedve az alatta lévő virágokat. Először a női virágok nyílnak ki, majd a hermafroditák, végül a hím virágok. Ez a sorrend biztosítja, hogy a beporzás hatékonyan megtörténjen. A vadon élő banánfajokat denevérek, madarak és rovarok porozzák be, míg a termesztett, magtalan fajták esetében a termésfejlődés gyakran partenokarpikus, azaz beporzás nélkül is megindul.
A termés fejlődése és az anyanövény pusztulása
Amint a női virágok megtermékenyülnek (vagy partenokarpikusan fejlődnek), a petefészkek megduzzadnak, és megkezdődik a banánok fejlődése. Egyetlen virágzatból akár több száz banán is fejlődhet, amelyek egyetlen hatalmas fürtöt alkotnak. A termésérés folyamata fajtától és környezeti feltételektől függően 3-6 hónapig is eltarthat. Ezalatt az idő alatt a növény minden energiáját a termésfejlesztésre fordítja.
A banánfa élete a termés beérése után véget ér. Az anyanövény elpusztul, de előtte biztosítja a következő generációt a sarjak formájában.
Amikor a banánok beérnek, az anyanövény kimerül. A pszeudoszár elhal, elszárad, és végül összeomlik. Ez a természetes életciklus része, és kulcsfontosságú a banán termesztésében. A termesztők gondosan eltávolítják az elhalt anyanövényeket, hogy teret és tápanyagot biztosítsanak az újonnan fejlődő sarjaknak, amelyekből a következő termésű növények fognak nőni. Ez a folyamatos ciklus teszi lehetővé a banán folyamatos betakarítását a banánültetvényeken.
Lágyszárú növény különlegességek és alkalmazkodás a trópusokon
A banánfa lágyszárú jellege nem csupán botanikai érdekesség, hanem a növény trópusi környezethez való alkalmazkodásának is kulcsfontosságú eleme. A gyors növekedés, a nagy levélfelület és a hatékony vízháztartás mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek lehetővé teszik a banán számára, hogy sikeresen versenyezzen a trópusi esőerdők sűrű növényzetében.
Gyors növekedés és regeneráció
A lágyszárú felépítésnek köszönhetően a banánfa rendkívül gyorsan növekszik. Ideális körülmények között egyetlen év alatt elérheti teljes méretét és virágzásba borulhat. Ez a gyors életciklus előnyös az esőerdőkben, ahol a versengés a fényért és a tápanyagokért intenzív. Ha egy növény megsérül, vagy az anyanövény elpusztul a termésérés után, a sarjak gyorsan átveszik a helyét, biztosítva a folyamatos növekedést és a faj fennmaradását. Ez a gyors regenerációs képesség kulcsfontosságú a banán ökológiai sikeréhez.
Vízigény és párologtatás
A banánfa hatalmas levelei miatt rendkívül nagy a párologtató felülete. Ez azt jelenti, hogy rendkívül sok vizet igényel, különösen a forró, száraz időszakokban. A trópusokon, ahol a csapadék bőséges és rendszeres, ez nem jelent problémát. A növény hatékonyan veszi fel a vizet sekély gyökérzetével, és a nagy levélfelületen keresztül leadja azt a légkörbe, hozzájárulva a helyi mikroklíma páratartalmának fenntartásához. Hazai termesztés esetén ez a magas vízigény az egyik legnagyobb kihívás, különösen a nyári hónapokban.
Tápanyagigény és a talaj szerepe
A gyors növekedés és a nagy biomassza termelés miatt a banánfának jelentős mennyiségű tápanyagra van szüksége. Különösen a kálium, a nitrogén és a foszfor pótlása elengedhetetlen a megfelelő fejlődéshez és a bőséges terméshez. A trópusi esőerdők talajai gyakran gazdagok szerves anyagokban, amelyek lebomlásával folyamatosan pótlódnak a tápanyagok. A termesztés során azonban rendszeres trágyázásra van szükség a talaj tápanyagtartalmának fenntartásához. A jó vízelvezetésű, de nedvességet jól tartó, humuszban gazdag talaj ideális a banán számára.
Fényigény és hőmérsékleti optimum
A banánfa a trópusi éghajlat növénye, így természetesen teljes napfényt és magas hőmérsékletet igényel. Az optimális növekedési hőmérséklet 25-30 °C között van, és a növény nem tolerálja a fagypont alatti hőmérsékletet. Még a hosszan tartó, 10 °C alatti hőmérséklet is lelassíthatja a növekedést és károsíthatja a leveleket. Ez a hőmérsékleti érzékenység a legnagyobb korlátja a banán hazai, kültéri termesztésének, és komoly teleltetési kihívásokat jelent.
A banánfa hazai termesztése – Lehetőségek és kihívások
Bár a banánfát elsősorban a trópusi ültetvényekről ismerjük, egyre többen próbálkoznak hazánkban is a termesztésével, legyen szó dísznövényként való nevelésről vagy akár ehető gyümölcsök reményéről. Fontos tudni, hogy a hazai körülmények között a banántermesztés jelentősen eltér a trópusi valóságtól, és komoly odafigyelést, valamint megfelelő fajtaválasztást igényel.
Mely fajták jöhetnek szóba Magyarországon?
Hazánkban elsősorban a díszbanánok és a télálló banánfajták terjedtek el. A legismertebb és legelterjedtebb télálló fajta a Musa basjoo, más néven japán rostbanán. Ez a fajta rendkívül hidegtűrő, és megfelelő teleltetés mellett akár -15-20 °C-ot is elvisel, bár a föld feletti részei általában visszafagynak. Ezen kívül népszerű még az Ensete ventricosum, más néven abesszin banán, amely szintén dekoratív, de még kevésbé télálló, és jellemzően csak gumóját teleltetik át fagymentes helyen.
Az ehető banánfajták, mint például a ‘Cavendish’, sokkal érzékenyebbek a hidegre, és csak fűtött üvegházban vagy télikertben termeszthetők sikeresen Magyarországon. Kültéren az ilyen fajták termesztése szinte lehetetlen, mivel a termés beéréséhez hosszú, meleg időszakra van szükség, ami hazánkban ritkán adódik.
Kültéri termesztés – A télálló banán esete
A Musa basjoo a leginkább ajánlott fajta a kültéri termesztésre. Ültetéséhez napos, szélvédett helyet válasszunk, ahol a talaj jó vízáteresztő képességű, de nedvességet jól tartó és humuszban gazdag. A talaj pH-értéke legyen enyhén savas vagy semleges. Ültetés előtt érdemes a talajt alaposan feljavítani komposzttal vagy érett trágyával.
A nyári hónapokban a Musa basjoo rendkívül gyorsan növekszik, hatalmas leveleket hozva. Ez idő alatt bőséges öntözést és rendszeres tápanyag-utánpótlást igényel. Különösen a nitrogén- és káliumtartalmú műtrágyák fontosak a gyors növekedés és a levélfejlődés szempontjából. A száraz időszakokban naponta öntözzük, és figyeljünk a talaj nedvességtartalmára.
Teleltetés kültéren – A túlélés kulcsa
A kültéri banánfa teleltetése a legkritikusabb pont a sikeres termesztésben. Bár a Musa basjoo viszonylag hidegtűrő, a föld feletti részei általában visszafagynak, ha nincs megfelelő védelem. A gyökérzóna megvédése a legfontosabb. Ennek érdekében ősszel, az első fagyok előtt vágjuk vissza a leveleket, és a pszeudoszárat is rövidítsük le kb. 50-100 cm magasságig. Ezután a törzs köré halmozzunk vastag rétegben szalmát, falevelet, fagyapotot vagy más szigetelő anyagot. Ezt a réteget rögzítsük hálóval vagy fóliával, hogy a szél ne fújja el, és ne ázzon el túlságosan. Egyesek még hungarocellt vagy geotextíliát is használnak kiegészítő védelemként. Fontos, hogy a burkolat biztosítson némi szellőzést, hogy elkerüljük a rothadást.
A teleltetés során a talajt tartsuk viszonylag szárazon, hogy a gyökerek ne rothadjanak el. Tavasszal, az utolsó fagyok elmúltával fokozatosan távolítsuk el a téli takarást. A növény hamarosan új sarjakat és leveleket hajt a gyökérzónából. Érdemes megjegyezni, hogy a Musa basjoo virágzása és termésfejlődése is előfordulhat hazánkban, de a gyümölcsök általában aprók, magvasak és nem ehetőek.
Beltéri termesztés – Dísznövényként
A banánfák, különösen a kisebb termetű fajták és hibridek (pl. Musa acuminata ‘Dwarf Cavendish’, Musa velutina), kiválóan alkalmasak beltéri dísznövényként való tartásra. A beltéri termesztés kulcsa a megfelelő fény, páratartalom és hőmérséklet biztosítása. Helyezzük a növényt egy világos, napos ablakba, ahol legalább 6-8 óra közvetlen napfényt kap. A déli fekvésű ablakok ideálisak, de nyáron a tűző naptól óvjuk, hogy elkerüljük a levelek megégését.
A magas páratartalom elengedhetetlen a banánfa számára. Rendszeresen permetezzük a leveleket vízzel, vagy helyezzünk a növény mellé párologtatót. A cserép alá kavicsos tálcát is tehetünk, amelyben víz áll, így növelve a páratartalmat anélkül, hogy a gyökerek állandóan vízben lennének. A hőmérsékletet tartsuk 20-25 °C között, és kerüljük a hirtelen hőmérséklet-ingadozásokat és a huzatot.
A beltéri banánfát rendszeresen öntözzük, de ügyeljünk arra, hogy a cserép aljában ne álljon meg a víz. A talaj felső rétege kiszáradhat két öntözés között, de a gyökérlabda ne száradjon ki teljesen. A tavasztól őszig tartó növekedési időszakban kéthetente tápoldatozzuk a növényt kiegyensúlyozott, magas káliumtartalmú folyékony műtrágyával. Télen csökkentsük az öntözést és a tápoldatozást.
Ehető banán termesztése itthon – Valóság vagy álom?
Az ehető banánfajták, mint a ‘Cavendish’, itthoni termesztése rendkívül nehézkes, és szinte kizárólag fűtött üvegházban vagy nagyméretű, fűtött télikertben lehetséges. Ahhoz, hogy a növény termést hozzon, egy hosszú, legalább 9-12 hónapos, folyamatosan meleg (25-30 °C), magas páratartalmú és fényes időszakra van szüksége, fagymentes körülmények között. Még ha sikerül is a virágzást elérni, a termések beéréséhez további 3-6 hónap szükséges, ami rendkívül hosszú időszakot jelent. Az ilyen körülmények fenntartása energiaigényes és költséges, így a hobbi szintű termesztés ritkán éri meg a befektetést, ha a cél az ehető gyümölcsök előállítása.
Az ehető banán hazai termesztése inkább kísérletezés, mintsem gazdaságos megoldás, de a sikerélmény miatt sokan belevágnak.
Sokan mégis megpróbálják, a sikerélmény reményében. Ha valaki belevág, válasszon törpe fajtákat, amelyek kisebb helyen is elférnek. Fontos a rendszeres metszés, a sarjak eltávolítása, hogy az anyanövény minden energiáját a termésfejlesztésre fordíthassa. A megfelelő tápanyag-utánpótlás (különösen a kálium) és a stabil környezeti feltételek kulcsfontosságúak. Azonban még a legideálisabb körülmények között is előfordulhat, hogy a termés nem éri el a bolti banán minőségét, ízét vagy méretét.
Gyakori problémák és betegségek a hazai banántermesztésben
A banánfa, mint trópusi növény, hazai környezetben érzékenyebb lehet a különböző problémákra, mint természetes élőhelyén. A leggyakoribb kihívások közé tartozik a nem megfelelő öntözés, a tápanyaghiány, a kártevők és a betegségek.
Öntözési problémák
A banánfa rendkívül vízigényes, de a túlöntözés éppúgy káros lehet, mint az alulöntözés. A túlöntözés gyökérrothadáshoz vezethet, ami a levelek sárgulásával, lankadásával és végül a növény pusztulásával jár. Fontos a jó vízelvezetésű talaj és cserép használata, és az öntözések között hagyni kell a talaj felső rétegét kissé kiszáradni. Az alulöntözés a levelek barnulását, száradását és a növekedés lelassulását okozza. Különösen nyáron, nagy melegben figyeljünk oda a rendszeres és bőséges vízellátásra.
Tápanyaghiány
A gyors növekedés miatt a banánfa gyorsan kimeríti a talaj tápanyagtartalmát. A nitrogénhiány a levelek sárgulásában és a növekedés lelassulásában mutatkozik meg. A káliumhiány a levélszélek barnulásához, elhalásához vezethet, és gátolja a termésfejlődést. A magnéziumhiány sárga foltokat okozhat a leveleken. Rendszeres, kiegyensúlyozott tápanyag-utánpótlás szükséges, különösen a növekedési időszakban.
Kártevők
Beltéri tartás esetén a banánfát megtámadhatják a takácsatkák, a levéltetvek és a pajzstetvek. A takácsatkák apró, pókhálószerű bevonatot hagynak a levelek fonákján, és sárgás foltokat okoznak. A levéltetvek a fiatal hajtásokon és leveleken szívogatnak, torzítva azokat. A pajzstetvek barna, pajzs alakú képződményekként jelennek meg a levelek és szárak felületén. Rendszeres ellenőrzéssel és természetes (pl. neem olaj) vagy kémiai rovarirtó szerekkel védekezhetünk ellenük.
Betegségek
Bár a trópusi banánültetvényeken számos súlyos betegség pusztít (pl. Panama-betegség), ezek hazánkban ritkán jelentenek problémát. A beltéri és kültéri termesztés során inkább a gombás fertőzések, például a levélfoltosság vagy a gyökérrothadás okozhat gondot, különösen túlzott nedvesség vagy rossz szellőzés esetén. A megfelelő kultúrtechnika, a jó vízelvezetés és a megelőző permetezések segíthetnek a betegségek elkerülésében.
A banánfa szaporítása és sarjak kezelése
A banánfa szaporítása alapvetően két módon történhet: magról vagy sarjakról. A magról való szaporítás lassú és bizonytalan folyamat, különösen a magtalan, termesztett fajták esetében, amelyek magjai gyakran sterilek. A leggyakoribb és leghatékonyabb szaporítási módszer a sarjak felhasználása.
Sarjakról való szaporítás
Amint az anyanövény eléri a virágzási és termési fázist, vagy akár már korábban is, a gyökérzónából sarjak kezdenek fejlődni. Ezek a sarjak az anyanövény klónjai, genetikailag teljesen azonosak vele. A sarjakat akkor érdemes leválasztani, amikor már elértek egy bizonyos méretet, általában 30-60 cm magasságot, és saját gyökérrendszerük is kialakult. A leválasztást óvatosan végezzük, egy éles késsel vagy metszőollóval, úgy, hogy a sarjhoz minél több gyökér maradjon. A levágott felületet fertőtleníthetjük faszénporral vagy gombaölő szerrel.
A leválasztott sarjakat azonnal ültessük el egy jól vízelvezető, tápanyagban gazdag virágföldbe. Az első hetekben tartsuk párás környezetben, például egy átlátszó fólia alatt, és ügyeljünk a talaj folyamatos nedvességére, de ne áztassuk el. A sarjak viszonylag gyorsan meggyökeresednek és növekedésnek indulnak. Ez a módszer biztosítja, hogy a következő generációs banánfák is ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezzenek, mint az anyanövény.
Magról való szaporítás
A vadon élő banánfajok és egyes díszbanánok magjai viszonylag könnyen csíráztathatók, bár ez a folyamat időigényes lehet. A magoknak általában 24-48 órás áztatásra van szükségük langyos vízben a csírázás elősegítéséhez. Ezután ültessük őket jó vízelvezetésű, laza szerkezetű vetőmagföldbe, és tartsuk meleg (25-30 °C) és párás környezetben. A csírázás akár több hétig vagy hónapig is eltarthat, és nem minden mag fog kikelni. A magról nevelt növények genetikailag változatosabbak lehetnek, és eltérhetnek az anyanövénytől, ami a nemesítés szempontjából lehet érdekes, de a fajtatartás szempontjából nem ideális.
A banánfa gazdasági és kulturális jelentősége
A banán a világ egyik legfontosabb élelmiszernövénye, különösen a fejlődő országokban, ahol alapvető táplálékforrást és megélhetési lehetőséget biztosít milliók számára. Gazdasági szempontból a banán az egyik legtöbbet exportált gyümölcs, óriási globális iparágat építve fel. Azonban a monokultúrás termesztés és az intenzív vegyszerhasználat számos környezeti és társadalmi problémát is felvet.
Kulturális szempontból a banánfa levelei számos trópusi kultúrában hagyományos építőanyagként, csomagolóanyagként, ételtálalóként vagy akár ruházatként is funkcionálnak. Virágait és fiatal hajtásait egyes régiókban zöldségként fogyasztják. A növény tehát nem csupán gyümölcséért, hanem sokoldalú felhasználhatóságáért is nagyra becsült. Hazai környezetben a banánfa elsősorban dísznövényként, egzotikus hangulatot teremtve hódít, és egyre népszerűbb a különleges növények kedvelői körében.
A banánfa tehát sokkal több, mint egy egyszerű gyümölcstermő növény. Egy rendkívül sokoldalú és botanikailag lenyűgöző lágyszárú óriás, amelynek megismerése és termesztése izgalmas kihívást jelenthet a növénykedvelők számára, még a mérsékelt égövön is. Akár dísznek, akár a ritka hazai termés reményében neveljük, a banánfa mindig tartogat meglepetéseket és egy szeletet a trópusok varázslatos világából.
